Gaetano Donizetti
(1797-1848)
Olasz zeneszerző, karmester. Operaszerzőként Rossini követője. Humoros szövegkönyvei és kellemes dallamai elsöprő sikereket hoztak számára.
1797. november 29-én született Bergamoban. 9 éves korától az ottani zeneiskolában Simon Mayr növendékeként az ének mellett hangszeres zenét is tanult: zongorázott és brácsázott. 18-20 éves korában Bolognában Mattei abbétól ellenponttani ismereteket szerzett. Zeneszerzőként első kiugró sikerét az 1818-ban Velencében bemutatott "Enrico di Borgogna" című operája hozta. Az egyre népszerűbb mester - elődeihez és kortársaihoz hasonlóan - évente 3-5 operát is írt, 28 év alatt több mint 70-et. Miközben ontotta operáit, karmesterként is bemutatkozott a közönség előtt. A "Szerelmi bájital" (Elisir d'amore) 1832-es milánói, és a "Lammermoori Lucia" (Lucia di Lammermoor) 1835-ös nápolyi bemutatója világhírnévhez vezetett számára. Időközben volt ideje és ereje tanítani is. Az 1830-as évek második felében a nápolyi konzervatórium, a Real Conservatorio di Musica ellenponttan tanára lett. Miután egyik műve miatt a cenzúrával összetűzésbe került, úgy döntött, hogy átköltözik Párizsba. Ott sikerült bemutatnia a mű francia változatát. Szintén a francia fővárosban komponálta "Az ezred lánya" (La fille du régiment) és a "Kegyencnő" (La favorite) című operáit. Egy időre Bécsben telepedett le, ahol udvari komponista címet nyert el. Utolsó négy évét egy bénulás, s az azt követő folyamatos szellemi leépülés keserítette meg. Egy ideig Ivryben kezelték, Párizs mellett, de később kérésére szülővárosába szállították, ahol 1848. április 8-án hunyt el.
Pályafutása során operái mellett más zeneműveket is alkotott, így meg kell említenünk közel 20 vonósnégyesét, szimfóniáit, egyházi és világi műveit.
Donizetti egyfelvonásos operája, melyhez a librettót is ő írta. A szellemes történet alapjául Léon-Lévy Brunswick, Mathieu-Barthélemy Troin és Victor Lhérie komédiája, "Az éjszakai csengő" szolgált. A zeneszerző e Párizsban látott vaudeville nyomán írta a szövegkönyvet. Az igen gyorsan, bő egy hét alatt megalkotott operát 1836. június 1-jén mutatták be először Nápolyban, a Teatro Nuovoban. Nagy sikerének köszönhetően hamarosan azon népszerű operák közé került, melyeket Európaszerte műsorukra tűztek az operaházak.
A történet
Don Annibale Pistacchio, a köztiszteletben álló nápolyi patikus ifjú, szép arájával, Serafinával egybekelt. Az esküvőt követő lakodalomban minden vendég kedvére mulatozik, köztük a takaros fiatalasszony bolondos unokafivére is. Enrico (így hívják az ifjút) korábban udvarolt Serafinának, ezért szemrehányásokkal illeti, amiért hozzáment egy jóval idősebb férfihez. A fiatalember bosszút forral.
A lagzi után a vendégek hazatérnek. Don Annibale alig várja, hogy hitvese karjai közt tölthesse rövid nászéjszakáját - mivel reggel Rómába kell utaznia nagynénje végrendeletének felbontására -, amikor megszólal a patika csengője. Enrico francia úrfinak öltözve kér rosszullétére valamilyen jó bort. A tréfa ezzel nem ér véget: míg a patikus a pincébe megy, a fiatalember a berendezést úgy fölforgatja, hogy Don Annibale sem tud tájékozódni saját otthonában. Enrico nem is hagy neki időt erre. A csengő újra megszólal. Operaénekes álruhába öltözve érkezik a fiatalember, és a patikustól rekedtségére kér gyógyírt. Don Annibale híres csodaszereiből ad, amit az énekes ki is próbál. A gyógyhatás látványos. Alig távozik a "beteg", a csengő ismét csilingel. Enrico idős úr képében jön, aki felesége bajaira szeretne orvosságot, ezért hozott egy receptet is, ami végeláthatatlanul hosszú, de mégis végigolvassa. Amikor végre megszabadul tőle is a patikus, jön Enrico - immár álöltözet nélkül - és csenget...
A postakocsi indulásra készen áll. Don Annibale egy eseménytelen nászéjszaka után elindul Rómába. Serafina és Enrico pedig marad...
Vígopera 3 felvonásban. Szövegét Donizetti írta. A művet a zeneszerző legjobb vígoperájának tartják. Az opera buffák közt is remekműnek számít. Donizetti Párizsban alkotta, és ott is került először színpadra 1843. január 3-án, a Théâtre des Italiens-ben. Magyarországi bemutatója 1846-ban pesten volt.
A történet
Helyszín: a XVIII. századi Róma. Don Pasquale, a jó egészségnek örvendő öregúr unokaöccse, Ernesto nősülési szándékát szeretné megakadályozni. A fiatalember Norinát, a csinos özvegyasszonyt kívánja nőül venni. Don Pasquale úgy véli, ha ő nősül meg, és azzal egyidejűleg Ernestót kizárja az örökségből, akkor a vagyontalaul maradó unokaöccs lemond a frigyről.
Igen ám, de a házassághoz egy asszonyra is szükség van. Az ara "beszerzését" Malatesta doktorra bízza. Az orvos jön is a jó hírrel: megtalálta a megfelelő feleségjelöltet saját húga személyében. Ám ez már nem Don Pasquale cselvetése, hanem az orvosé, aki az öregurat nem tudta lebeszélni a házasságról, ezért inkább segítséget színlelve "segíti". Testvérhúgaként Norinát mutatja be. A fiatal özvegy feladata, hogy először elcsavarja Don Pasquale fejét, majd teljesen kiábrándítsa. A terv első része sikerül. Don Pasquale mihamarabb esküvőt akar.
Eközben csupán egyetlen ember van kétségek között, Ernesto, az unokaöccs, aki azt hiszi, hogy barátja, az orvos legnagyobb ellenségévé vált, hiszen rábeszélte nagybátyját az esküvőre, és ő ezáltal kitagadtatott az örökségből. Azt azonban, hogy Norina a menyasszony, nem is sejti. Akkor döbben rá, amikor már a jegyző írja a házassági levelet. Mielőtt Ernesto elrontana mindent, Malatesta figyelmezteti, hogy másról van szó, mint ahogy ő gondolja.
Amint elkészül a házassági papír, az addig szerény, csendes Norina házsártos, zsörtölődő asszonnyá válik. Don Pasqualét igencsak rendreutasítja. Új személyzetet vesz fel, és ruhákra, szőrmékre, csipkékre szórja a pénzt. Don Pasquale csak a rengeteg számlát látja a pazarlás eredményeként. Teljesen kétségbeesik. Az egyik elejtett "számla" pedig egy találkára hívó levél. Este 9 és 10 óra között a kertben várják az ifjú asszonyt. Az öreg most már féltékeny is. Magához hívatja a doktort, aki Ernesto kíséretében érkezik. A fiatalember a kerti találkára indul, miközben Don Pasquale kiönti szívét Malatestának. Végül a doktorral együtt mennek leleplezni a hódolót, akiről kiderül, hogy nem más, mint Ernesto.
Don Pasquale belátja, hogy jobb, ha nyugodt, csendes napjait éli. Nem áll többé a szerelmesek útjába, és megbocsátja az álmenyegzőt és álházasságlevelet is.
A 2 felvonásos opera szövegkönyvét Felice Romani írta. A librettó alapjául feltételezhetően Eugene Scribe "Le philtre" című munkája szolgált. A zeneszerző ezt az operáját is igen rövid idő alatt készítette. A bemutatóra 1832. május 12-én került sor Milánóban, a Teatro Della Cannobianában. Több tucat zajos sikerű előadás után Donizetti apró változtatásokat eszközölt, s így mutatták be Párizsban és Nápolyban a művet. Magyarországi bemutatója 1838-ban a pesti Német Színházban volt.
A történet
A történet a XVIII. század elején játszódik valahol egy itáliai faluban. A csinos Adina vagyonos, földbérlettel rendelkező hölgy. Hódolói: Nemorino, a bátortalan, vagyontalan legény, aki szerelmet vall, de kosarat kap, és a faluba katonái élén érkező Belcore őrmester, aki ugyan talpraesett, de a gőgös hölgy mégis elutasítja.
Adina művelt nő lévén felolvas a Trisztán és Izoldából. Közben a szerelmi bájitalról ábrándozik, mely Izolda szívének kapuját kitárta, s Trisztánban lángra lobbantotta a szerelmet. Nemorino is hallgatja a történetet, s amikor megérkezik a faluba Dulcamara, a csodadoktor, bájitalt kér tőle. Kap is - egy üveg bordói bort. A doktor a biztonság kedvéért hozzáfűzi, hogy csak 24 óra múlva hat. Azt persze elfelejti megemlíteni, hogy ő addigra odébbáll és bottal üthetik a nyomát. A szerelmes legény kiissza a szerelmi bájitalnak vélt bordóit és várja a hatást, ami persze elmarad. A közönyös Nemorino láttán Adina Belcorénak igent mond.
Nemorino újabb adag bájitalért rohan Dulcamarához, de már nincs pénze kifizetni, ezért felcsap katonának, és a Belcorétól kapott foglalóból vásárol. A hatás gyorsabb, mint remélte. A falu legszebb lányai lengik körül. Igen ám, de nem tudja, hogy legkevésbé sem a bordói az oka a sikernek, hanem inkább a hír, mely a faluban elterjedt: igen gazdag nagybátyja elhunyt, és ő az egyetlen örököse.
Az időközben kézfogóját tartó Adina és Belcore is értesül a történtekről. Az asszony bevallja, hogy mindig is Nemorinot szerette, a férfi kötelezvényét pedig visszaváltja Belcorétól. Nincs mit tenni, az őrmester sok boldogságot kíván.